fond menu menu menu menu menu menu
Dorika


Irtak nekunk

Adomanyozza nekunk adoja ket szazalekat.

Dórika története

    Kantha Dóra, akit családi körben leggyakrabban Dórikának hívtunk, a legkitartóbb volt a négy unokatestvér közül. Dórika 1989. április 16-án született, két évvel később pedig megszületett öccse, Dávid. Dóra keveset betegeskedett, csak a szokásos gyermekbetegségek jelentkeztek nála. 2000 áprilisában a két testvér torokgyulladást kapott, együtt szedtek antibiotikumokat, együtt mentek orvosi ellenőrzésre. A kivizsgáláson Dórikát egészségesnek találták, ellentétben öccsével, aki még tíz napig feküdt betegen és orvosságot szedett. Dórika, a komáromi Selye János Gimnázium prímós diákja, a betegség után azonnal iskolába állhatott. A gondtalan élet Eltelt egy hónap. Dórika fáradékonyságra panaszkodott, étvágytalanság gyötörte. Mi, szülők ezeket a tüneteket a tavaszi fáradtság és a közelgő iskolai jegylezárások számlájára írtuk. A gyermekorvostól kértünk segítséget, aki elrendelte a vérkép elkészítését. A vérvételre június 2-án, reggel 8 órakor került sor, dél körül értesítettek minket az eredményről:

    Dórikának akut lymfoblasztikus leukémiája van.

    Kislányunk délután 5 órakor már a pozsonyi gyermekkórház onkológiai részlegén feküdt. Ekkor kezdte el Dórika a kitartó küzdelmet az életért. Nyugtattuk őt, hogy a többi gyermek a kórteremben, akiknek nincsen haja, más betegség miatt kezelnek az orvosok. Kis idő múltán azonban el kellett mondanunk, hogy leukémiás. Dórika azonnal tudomásul vette, hogy ez a betegség halálos. Igyekeztünk őt megnyugtatni, hogy az orvosok képesek ezt a betegséget meggyógyítani.

    A szakorvosok megállapították, hogy Dórika esetében a gyógyulás valószínűsége 70-75%-os és ez az előrejelzés azért is bíztató, mivel a betegséget még korai stádiumban állapították meg. A reményeinket tovább erősítette az a tény is, hogy Dórika szervezete jól reagált a kemoterápiás kezelésre. A csontvelő-átültetés lehetőségét az orvosok elvetették, Dórika esetében erre nem volt szükség.

    Jómagam, Dórika édesanyja, az egész kezelés alatt kislányom mellett voltam és kértem a kezelés minden eredményének másolatát. Nem titkoltam, hogy más szakemberektől is szeretnék tanácsot kérni a lányom betegségével kapcsolatban. Segítséget kértünk budapesti, prágai és svájci szakemberektől is, de mindenhonnan ugyanaz a válasz érkezett: az eddigi kezelés módja helyénvaló, felesleges volna a beteget más intézménybe szállítani.

    Sokan a segítettek nekünk. Ismerős és ismeretlen emberek is. Különféle készítményeket ajánlottak az immunrendszer megererősítésére, táplálékkiegészítésre és a kemoterápia káros mellékhatásainak eltüntetésére, s ezeket mi be is szereztük. Ezeket a készítményeket azonban nem adhattuk Dórikának, ugyanis az orvosok úgy gondolták, hogy betegük mindent megkap, amire szüksége van. Nem ismerték az általunk hozott készítményeket, ezek nem szerepeltek a gyógyszerek listáján, és csak a kemoterápia befejeztével használhattuk volna őket. Az orvosok kérésére véradókat kerestünk. Ismerőseink Komáromból és környékéről el is jöttek Pozsonyba véradásra, kaptunk segítséget ismeretlen emberektől is. A véradók között volt az elnöki díszezred tizenhárom katonája is.

    A kezelés első szakasza volt a legnehezebb és a legrosszabb. Az ismert kemoterápia nem csak a beteg sejteket pusztította el, hanem megzavarta szinte az összes szerv működését. Nap mint nap reménykedve vártuk a vérkép javulását (a leukociták, a trombociták és hemoglobin számának emelkedését), a májtesztek eredményének javulását, a afták és hólyagok eltűnését, a fájdalmak enyhülését illetve a kielégítőbb csontvelőeredményeket. Elkezdődött a harc az életért Folytatódtak az infúziós kezelések, s az ebből adódó hányás, a leukopéniás állapot és az erek megkeményedése. Júliusban kértem a port-a-cath módszer bevezetését, hogy a infúziókat ne kelljen az erekbe szúrni, hanem azokat a kulcscsont alá szúrják. Augusztus végén Dórika állapota ismét romlott, egy héten keresztül magas láza volt, tüdőgyulladást kapott. Elkeseredésünkben már a legrosszabbra gondoltunk. Kislányunk azonban kitartóan küzdött, betartott az orvosok utasításait. Így sikerült neki leküzdenie a betegséget. Ezután, június óta először, szeptember 8-án hazaengedték Dórikát otthoni kezelésre 5 napra.

    A kezelés második fázisa már elviselhetőbb vol. A kórházi kezelések rövidültek, míg Dórika egyre többször jöhetett haza otthoni kezelésre. (szeptember 17-én 12 napra, október 3-án 9 napra, október 20-án 6 napra, október 30-án 28 napra, december 2-án 3 napra, december 8-án 5 napra) Feszülten vártuk a csontvelőminta eredményeit, amelyet november 20-án vettek le. Az eredmény ismét jó volt: a javulás tovább folytatódott.

    2000. december 13-án Pozsonyba utaztunk azzal a szándékkal, hogy Dórika kap egy infúziót, majd ezek után hazatérhetünk. Az infúziót azonban nem kapta meg, ugyanis szervezetében a nyomelemek mennyisége nem ért el mérhető szintet. Az orvosok nem tudták megállapítani ezen állapot pontos okát és a kemoterápiát felfüggesztették. Dórikát bénulás gyötörte. Az orvosai ideggyógyászhoz küldték, aki gyógytornát alkalmazott nála.

    A kórház a karácsonyi ünnepekre készült, így Dórikát december 23-án hazaengedték. Ez alkalommal, először volt szüksége tolókocsira. Biztattak bennünket, hogy ez csak egy átmeneti állapot, a kislányunk másképp reagál, mint a többi gyermek és hogy két nap múlva Dórika már szaladni fog. December 27-én kellett volna jelentkeznünk Komáromban vérvételre és kielégítő eredmények esetén az év végén folytatták volna a kemoterápiás kezelést. A "II. ALL-BFM 95 Protokol" szerint Dórikára két citosztatika, majd egy héttel később ismét citosztatikai kezelések, végül egy csontvetőteszt várt volna Dórikára. Ez a procedúra hozzávetőlegesen egy hónapos kórházi kezelést jelentett volna. Mindezek után lépett volna Dórika a kezelés következő fázisába.

    December 24-én együtt feldíszítettük a karácsonyfát. Dórikának legjobban az összes ajándék közül egy kis fehér plüsskutyus tetszett. Másnap egy óra körül Dórika rosszul lett. Az ügyeletes orvos azt tanácsolta, hogy azonnal vigyük be kislányunkat a kórházba. Dórika ellenkezett. Ennek ellenére gyorsan összecsomagoltunk, és azonnal útnak indultunk. Amikor megérkeztünk a kórház parkolójába, az orvosok már vártak ránk. Dórika köszönt a nővérkéknek, majd beültettük őt a tolókocsiba. Amikor a portához értünk, Dórika ezt mondta: "Nem kapok levegőt." Ezek voltak az utolsó szavai. Rohantunk a felvonóhoz, az onkológiai részleg a mínusz második emeleten volt. A felvonó lefelé tartott, Dórika lelke pedig már felfelé tartott.

    A felvonó lefelé, Dórika lelke pedig már felfelé tartott. December 25-én délután 4 órakor, Jézus Krisztus születése napján... Az orvosok még megpróbálták újraéleszteni, de már tehetetlenek voltak.

    Beleegyeztünk boncolás elvégzésébe. A boncolási jegyzőkönyvben az szerepelt, hogy Dórika halálának közvetlen oka vastagbélfekély volt. Kislányunk halálát tehát nem a leukémia, hanem a kemoterápia mellékhatásaként jelentkező bélfekély okozta.

    Dórika családja, testvére, unokatestvérei, osztálytársai az utolsó pillanatig vele voltak: telefonon, levelek, rajzok segítéségével. Az üzenetek egészen december 25-ig érkeztek. Hét hónap emberfeletti és kitartó harc, küzdelmek és reménységek után egy világ fájdalma szakadt ránk. Úgy éreztünk, nincs tovább.

    Valóban nincs tovább? Egy hónappal Dórika eltávozása után elhatáoztuk magunkat, hogy egy alapítványt hozunk létre. A nyitrai Kerületi Hivatal 2001. február 12-én jegyezte be a Kantha Dóra Alapítványt, amelynek formája nem befektetési célú alapítvány. A Kantha Dóra Alapítvány célja Dórika nevében folytatni a harcot a rák ellen, hozzájárulni az egészségügyi ellátás javulásához, a kezelések eredményességének növeléséhez és a rákmegelelőző program kiterjesztéséhez. Ezeken kívül az alapítvány segítséget nyújt azoknak a gyermekeknek, akik erre a legjobban rászorulnak.

    JUDr. Kantha Mária és Mgr. Kantha Géza




slovak

magyar

english

Created by SWINGdesign & KWeb
Webmaster: KWeb